Kezdőlap
Singapore összefoglaló..
Írta: Okos Zsolt   
   Ismét egy csodaszép utcai pályát tudtunk le hétfő este. A Szentliga közössége Singapore utcáin mérte össze tudását. A nyerő taktika egy része az volt, hogy elkerüld a betonfalat és befejezed a negyvenkilenc kört. Ez a legjobban a világbajnoki babérokra törő Hatházi Vilmosnak és az ő McLaren Mercedesének sikerült. Nagyon elverte a mezőnyt. A rajt után nagyon megugrott és azután közel nem volt senki aki veszélyeztette volna az első hely megszerzésében.Még a tavalyi bajnok sem. Aki majd egy perc hátrányban ért célba Vilmost követően.
 Na de lássuk szépen körönként a fontosabb eseményeket.
Olvasd tovább...
 
A Szingapúr Nagydíj előzetese
Írta: Szonda Hunor   
   A közös vasárnapi programok után, azaz a Szentliga foci, valamit a futamnézés után Okoséknál, hétfő este megint komolyra fordul a helyzet, az utcai pályák legsötétebbje, az esti Szingapúr lesz terítéken a versenyzőknek. A pálya igencsak technikás és nagy kihívást jelent a versenyzőknek. A legnagyobb problémát a tapadás hiánya jelenti, ugyanis a pálya igencsak csúszós, megfelelő beállítások nélkül szinte lehetetlen teljesíteni a verseny 100 %-át.
Olvasd tovább...
 
Az Olasz Nagydíj összefoglalója
Írta: Szonda Hunor   
   2010. május 10-én a Szentliga hetedik évadjának már a tizennegyedik versenyér rendezte meg. Vészesen közeledik a szezon vége, mindenkinek lehet még egy nagy dobása ... A monzai verseny is az élen a McLaren Mercedes és Brawn GP autói közt folyt, de azért hátul is történtek érdekes események. A régi módszert alkalmazva, az első három helyezett teljesítményéről részletesebben, a mögöttük célba érőkről tömörebben számoljunk be. De előtt még lássuk a rajtot egy bekezdésnyiben:
Olvasd tovább...
 
Garden Party..
Írta: Okos Zsolt   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Olvasd tovább...
 
A Szentliga focizni készül!
Írta: Szonda Hunor   
   A Szentliga meghirdet egy futballmérkőzést vasárnap déli tizenkét órára! A pálya le van foglalva, arra kérlek titeket, hogy adjatok minél hamarabb hírt magatokról, hogy kire számítsunk és kire ne. Mindenkit szívesen látunk egy közös focira.
 
A tervek szerint, a foci után a Monacói Nagydíjat Okos Zsoltéknál nézzük meg egy közös kajálás közepette.
 
Az Olasz Nagydíj előzetese
Írta: Szonda Hunor   
   A leghosszabb pálya után következzen a leggyorsabb: azaz a  Circuit de Spa-Francorchamps versenypálya után következik ma este 21:05  perckor a Gran Premio d'Italia. Nagyon sokan szeretik ezt a pályát, amelyen kétség kívül a végsebességre fektetnek a legtöbbet a versenyzők és azok mérnökei, de azért a síkán előtt is meg kell tudni állni ...
Olvasd tovább...
 
Monza
Írta: Administrator   
 
Belga Nagydíj összefoglaló...
Írta: Okos Zsolt   
   A Szentliga közössége már elhagyta Belgiumot és Olaszország fele tart. Hétfőn este került megrendezésre a Belga nagydíj. Ez a versenypálya a leghoszabb az idei szezonban. Ebből kifolyólag mindössze 35 kört teljesítettünk. Hétfőn este abszalut minimimrekord dült meg versenyzőszámot tekintve. Mindössze tíz versenyző sorakozott fel a rajtrácson. A pole poziciót Hatházi Vilmos kaparintotta meg a száguldó McLarenjével. De lássuk részletesen kivel mi történt, hozzuk reflektorfénybe a versenyzőket a végeredmény tekintetében: 
Olvasd tovább...
 
A Belga Nagydíj tippeldéje
Írta: Szonda Hunor   
   A Szentliga hetedik évadjának Belga Nagydíjához közelítve ezúttal sem mondunk le jó szokásunkról és újra megkérdezünk titeket, hogy mit gondoltok a verseny alakulását illetően. Valamint az időmérő győztesének kiléte is érdekel. Gyerünk, tippeljetek!
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 85 - 97 / 435