| Kína összefoglaló. |
|
|
|
| Írta: Okos Zsolt | ||||||||||||||||||||||||||||||
| 2010. July 28. | ||||||||||||||||||||||||||||||
A negyedik futam sem ér véget izgalmak nélkül. Nagy Kopeczky Kálmán titkon remélt győzelme is megérkezett. Egy nagyon sima győzelemnek örülhett a Ferrari elsőszámú versenyzője.
Az időmérő edzésen nagy fölénnyel szerezte meg a pole-poziciót Nagy Kopeczky Kálmán, ezzel folytatodik a sorozat, az időmérő edzésen megszerezhető pole-pozicióért. Eddig négyből-négy időmérő edzésen más-más pilóta volt a leggyorsabb. Szonda Hunor ért be a második helyen. Albert Sándor a harmadik helyről várhatta a rajtot. Nagy meglepetésre Jani Attila rajtolt a negyedik helyről, ez volt a Toyota eddigi legjöbb kvalifikációja az idei szezonban. Ötödik helyen Okos Zsolt, hatodik helyen Fegyver Botond várhatták a piros lámpák kialvását. Hetedik helyen Kiss Botond, nyolcadikon pedig a McLaren pilótája Lukács Szabolcs, kilencedik helyen kelett volna legyen Péterfi Árpád aki végül a boxutca végéről vágott neki a futamnak. Az utolsó helyről Szabó Lóránt. A négyszeres bajnok, a mértkör megfutásának elmaradása miatt csak a rajtrács levégéről rajtolhatott. A szabály az szabály.
A rajtot nagyon szépen elkapta Albert Sándor aki az első kanyarban már az élre állt, de nem volt hosszú az élen ment körök száma, mert már az első körben Kálmán visszaszerezte a vezető poziciót. Okos Zsolt jött fel a rajtnál a harmadik helyre. A további sorrend Szonda Hunor, Kiss Botond, Jani Attila, Szabó Lóránt, Lukács Szabolcs, Fegyver Botond, Péterfi Árpád. Fegyver a rajtot követően hamar megszabadult az első vezetőszárnyától és így hamar boxba kényszerült. A tempója azonban segített neki nem az utolsó helyen befejezni a futamot. A harmadik körben Kiss Botond feladja a versenyt Szabó Lóránt autójával való találkozás után. Kopeczky kezd elszakadni az őt üldözöktől és itten már reménykedett a futamgyőzelemben. Albert nem bírja Kálmán tempóját és Okos egyre közelebb lopózik hozzá. Majd a tizenharmadik körben sikerül Zsoltnak kihasználni Sándor megpördülését és így feljönni a második helyre. Sas annyira sérültnek érzi az autóját, hogy abba is hadja a futamot. Ezzel megvan a két kiesőnk. Szonda Hunor szépen autókázik a harmadik helyen, őt követi a csapattárs és nem sokkal lemaradva tölük Lukács Szabolcs aki, mint tudjuk egy kiállásos taktikán volt. A tizenötödik körben Kálmán boxutca látogatásra szánja el magát. Okos Zsolt áll az élre ha egy kör erejéig is de elmondhatja majd, hogy vezette a kínai nagydíjat. Majd Kálmán az ötödik helyre jön vissza boxutca látogatását követően. Majd Zsolt az üzemanyag felvétel után közvetlen Kálmán mőgé érkezik. Szabó Lóri is az ötödik helyre jön vissza a kiállást követően. Majd a következő körben maga mögé utasítja Zsoltit. Így szabad az út az ezüst érem fele. De elöbb még meg kell gyűrköznie Lukács Szabolccsal és az ő ezüst nyilával. Sikeresen veszi ezt az akadájt is. Lukács Szabolcs számára az egy kiállásos taktika meghozta gyümölcsét és a harmadik helyen ért célba. A vége elött tizenöt körrel a negyedik helyen autózó Szonda Hunor érzi, hogy bajban van mert a mögötte autózó Zsolt nagyon közeledik. Körröl-körre lopva a távolságot. Nagy versenygés közepedte Szonda Hunor megpördül és így visszaesik az ötödik helyre. Így Okos Zsolt az eddigi legjobb eredményét éri el az idei szezonban. Ötödik helyen ér célba Szonda Hunor, hatodok helyen Fegyver Botond, aki még az elején kicserélte első vezetőszárnyát. Őt követi hetedik helyen Péterfi Árpi aki ismét visszatér a versenypályára egy kihagyott futam után. Nyolcadik helyen az időmérő nagy meglepetése Jani Attila ér célba, aki ismét szerez egy pontot a Toyota csapatának. Ez volt tömören a kínai nagydíj összefoglalója. A késésért elnézéseteket kérem, de a mai nap folyamán áramszünet volt és csak késő délután jutottam újra áramszolgáltatáshoz. De ami késik nem múlik. Jó felkészülést mindenkinek. Következőkor Barcelonából jelentkezünk.
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
||||||||||||||||||||||||||||||
| Utolsó frissítés ( 2010. July 29. ) | ||||||||||||||||||||||||||||||
| < Előző | Következő > |
|---|



A negyedik futam sem ér véget izgalmak nélkül. Nagy Kopeczky Kálmán titkon remélt győzelme is megérkezett. Egy nagyon sima győzelemnek örülhett a Ferrari elsőszámú versenyzője.
