|
Írta: Administrator
|
|
2010. February 08. |
 A szentliga7 második versenye előtt állunk, nagy izgalommal, nem rendhagyó módón kedden várjuk majd a piros lámpák kialvását, azaz zöldre váltását. A melbourne-i pálya kezdte meg a szentliga 6-ik évadját, de most a második verseny a naptárban. A tavalyi erőviszonyokat elemezve, latolgatjuk az esélyeket ami az idei versenyt illeti. A tavalyi időmérő edzést Nagy Kopeczky Kálmán tejesítette a legjobban, megnyerte azt és ő várhatta elsőnek a lámpák kialvását.
Szabó Lóránt követte őt szorosan a második helyről majd Hatházi, Incze , Bartha, Lukács, Molnár, Jani, Kiss, Kubánda, Sas, Szonda és végül az utolsó rajthoz álló az Jakabb Csongor volt. A rajt után megváltozott a sorrend, mert egy kört sem tejesített Szonda és Okos Zsolt, Kopeczky-t lerajtolta Szabó,Incze visszaeset a 8-ik helyre és Lukács stabilan autózott a 4-ik helyen. Kubánda Gellért araszolgatót szépen lassan a pontszerző helyek felé,de a 33 kör után feladta a versenyt. Tokos Csabát csak 43 kör erejéig engedték autózni , leintették a versenyt és egy pontot szerzet az akkori versenyen. Molnár Miklós 96% tejesítette a versenytávnak és 2 pontot szerzett a Ferrari csapatának, míg csapattársa a dobogó legalacsonyabb fokára álhatot fel, ez az eredmény 6 pontot ért. Kiss Botond a Redbull-ját a hatodik helyen hozta be, míg a Toyota egyetlen pontszerzője (5 pont) Bartha Lajos volt. A McLaren Mercedes 12 pontot gyűjtött össze: Lukács 4pont, Hatházi 8 pontot. Szabó Lóránt megnyerte a szentliga6-ik évadjának az első versenyét az ausztrál nagydíjat.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. February 08. )
|