| Heidfeld lesz a Mercedes GP tartalékpilótája |
|
|
|
| Írta: Szonda Hunor | ||||||
| 2010. February 06. | ||||||
|
Közben Heidfeld mellett más lehetőségek is elmentek, és ma már mindössze két versenyzői hely kiadó a Forma-1-ben, de sem a US F1, sem az anyagi csőd felé sodródó Campos nem volt elég vonzó számára. A korábban a Mercedes junior-programjában részt vevő Heidfeld így elfogadta a Mercedes GP ajánlatát, és idén ő lesz a nagy terveket szövögető istálló tartalékpilótája. "Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz. Ez a csapat szolgáltatta a holtszezon legnagyobb érdekességet, és nem csak Michael Schumacher visszatérése miatt, hanem azért is, mert az ezüstnyilak ötven év után szerepelnek ismét a Forma-1-ben"- nyilatkozta csapata közleményében a 32 éves Heidfeld. "Bár természetesen versenyezni szerettem volna, de büszke vagyok rá, hogy az ezüstnyilak csapatához kerültem. Tapasztaltam, hogy mennyire lelkes mindenki, csakúgy, mint én. Mindent megteszek, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem Michaelt és Nicót"- zárta Heidfeld, aki biztosan fájó szívvel fogja nézni az első futamokat, hiszen 2000 óta ő is mindig felsorakozott a rajtrácsra. "Nagy öröm számunkra, hogy egy Heidfeld kaliberű tapasztalt sofőrt tudtunk szerződtetni teszt- és tartalékpilótának a 2010-es szezonra. Bízom benne, hogy az autónk fejlesztése során a segítsége felbecsülhetetlen lesz számunkra"- kommentálta a szerződést Ross Brawn csapatfőnök. Forrás: f1hírek.hu
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
||||||
| < Előző | Következő > |
|---|



